Megérkeztek 2018 Ország Tortái a Mandula cukrászdákba

2020.10.14.
2007 óta minden évben megválasztják az Ország Tortáját, amelyet a magyar államiság megszületésének szimbolikus napján, azaz augusztus 20-án mutatnak be az ország több száz cukrászdájában. A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén is meghirdette a pályázatát, amelynek most mutatjuk be a nyerteseit. A 2018-as Ország Tortája a K... Folytatás
Kategória: 
Egyéb kategória

Dolgozói gyereknap a Kismandulában

Hiszünk abban, hogy jó kiszolgálást csak vidám munkahelyen és összeszokott csapattal tudunk nyújtani. Ezért időről időre igyekszünk közös programokat szervezni, ahol munkaidőn kívül is együtt lehet a csapat. Legutóbb gyereknapon szerveztünk családi fagyizást Kollégáink gyermekeinek, ahol a finom fagyi mellett lufihajtogatás is várta ... Folytatás
Kategória: 
Egyéb kategória

Csak ínyenceknek: bemutatkoznak a lávatorták

A lávatorták igazi ínyencségek, amelyeket ízük mellett a megjelenésük tesz igazán különlegessé. Különleges tortaformában készülnek, belül üregesek, ahová különböző öntetek kerülnek. Ez az öntet pedig lávaként tör elő a tortaszelet belsejéből, amikor a villáddal belevágsz. Ismerd meg a Mandula cukrászdák lávatortáit Kínálatunkban jelenleg ... Folytatás
Kategória: 
Egyéb kategória

Ti küldtétek: tökéletes pillanatok Mandula tortákkal

Tortáinknak köszönhetően temérdek boldog családi pillanat részeseivé válhatunk.Szerettük volna a Vendégeinkkel együtt feleleveníteni ezeket az örömteli emlékeket. Ezért arra kértük a Facebook követőinket, hogy küldjenek nekünk olyan fotókat, amelyeket olyan eseményeken készítettek, ahol Mandula tortával ünnepeltek. Nézd meg az al... Folytatás
Kategória: 
Egyéb kategória

Ezeket sütjük neked karácsonyra

Minden évben lelkesen készülünk a karácsonyra. Ilyenkor igyekszünk valami újat kitalálni, hogy a már ismert finomságok mellett valami meglepetéssel is szolgálhassunk nektek. Idén sincs ez másként. Most az egyik hagyományos süteményt a bejglit gondoltuk újra, amit érdemes mindenkinek megkóstolnia. Az idei év újdonsága: Aszalt gyümölcsös bejgli Minde... Folytatás
Kategória: 
Egyéb kategória

Keresd meg az Arany Habverőt és nyerj korlátlan sütizést!

Elrejtettünk egy Arany Habverőt a webáruházban a torták között.  A Te feladatot az, hogy megkeresd. Milyen nyeremények várnak? Összesen 6 nyeremény vár gazdára: 2 db 4 fő részére szóló korlátlan sütizés a Kismandula cukrászdában 2 db 7 szeletes süticsomag 2 db 10 szeletes Fekete-erdei torta Hogyan nyerhetsz? 1. Keresd meg az Arany Habv... Folytatás
Kategória: 
Egyéb kategória